A generálkivitelező nem egy újkeletű dolog, mégis kevesen tudják, hogy mit is takar pontosan. Generálkivitelezők korábban is léteztek már, csak ekkor még főkivitelezőnek nevezték őket. Ők voltak felelősek azért, hogy az építkezés teljes folyamatát felügyeljék és végrehajtsák a szerződéskötést követően. Tehát a generálkivitelező az, aki átvállal minden feladatkört az építkezés során egészen a kulcs átadásáig. Ez egy egyvállalkozós modell, hiszen egy cég, a generálkivitelező végzi el az összes munkálatot szakági alvállalkozók bevonásával.

Mi is tartozik ebbe a „mindenbe”?

Azok a munkálatok, amelyek az ingatlan teljeskörű felépítéséhez és kialakításához hozzátartoznak. Ennek egyik első lépése az, hogy a generálkivitelező felméri a megrendelői igényeket, ami alapján megkezdheti az épület megtervezését és bekérheti a szükséges engedélyeket. Ezután kezdődhet meg az építkezés.

A generálkivitelező az, aki az építkezésnél felmerülő munkafolyamatokat kivitelezi (ahogy az a nevében is benne van), így az anyagbeszerzést, a kőműves és burkolói munkálatokat, az épületgépészetet, a festést, a víz-, villany, gázszerelést, az ácsmunkákat, a tetőfedést és akár egy okosrendszer kialakítását is. De nem csak a ház felépítésével kapcsolatos feladatok, hanem a kertrendezés és a ház körüli egyéb munkálatok (például a térkövezés, amelyről itt írtunk) is idetartozhatnak. persze, ez mind megállapodás kérdése. A ház befejezését követően elvégzi a minőségellenőrzést, és átadja a kulcsokat a megrendelőnek. Itt ér véget a folyamat.

Ki is az a generálkivitelező?

Generálkivitelezőt megbízni természetesen nem azt jelenti, hogy nincs lehetőségünk beleszólni az építkezésbe, sőt! Az építkezés teljes időtartama alatt beleláthatunk a különböző munkafolyamatokba. Viszont leveszi a vállunkról azt a terhet, amit egy többvállalkozós modell esetén „cipelnünk” kell. Nincs telefonálgatás, stressz az építőanyag vagy a szakik miatt.

A többvállalkozós modell

Dönthetünk úgy is, hogy nem generálkivitelezőre bízzuk a ház építtetését, azonban itt számolni kell azzal, hogy ez nem csak folyamatosan szervezést és sokszor napi, heti jelenlétet igényel, hanem akár hosszabb ideig is elhúzódhat az építkezés. A megfelelő szakemberek megtalálása ugyanis nem könnyű feladat, ezért lehet, hogy valamennyi pénzt spórolunk, de időt biztosan nem.

Ki is az a generálkivitelező?

Milyen az ideális generálkivitelező

Sajnos a szakmában számos olyan kivitelező is van, akik sem a megfelelő tudással, sem pedig a megfelelő tapasztalattal nem rendelkeznek ahhoz, hogy a mai kornak és szabályoknak megfelelően felépítsenek egy házat. A generálkivitelező kiválasztásánál körültekintőnek kell lennünk, és érdemes tájékozódnunk a választott cégről, mielőtt még megkötnénk a szerződés. Fontos, hogy az adott cég át tudja az igényeket ültetni a gyakorlatba, és megbízható, tapasztalt alvállalkozói kapcsolatokkal rendelkezzen.
Ha fontos számodra a minőségi, megbízható kivitelezés, akkor válaszd a Kreatív Otthon Stúdiót, mi pedig levesszük a válladról a terhet! Nem csak a közművekkel való bajlódástól kímélünk meg, de akár a ház körüli rendezéstől és a takarítástól is. Házadat pedig olyannak építjük meg, amilyennek megálmodtad.

Sokat vártunk szakemberekre, akik kijöttek felmérték a munkát ajánlatot adtak 1-2 hét múlva és közölték ,hogy 4-5 hónap múlva tudnak csak jönni esetleg vagy már telefonon mondták, hogy nem tudják vállalni belátható időn belül - köszönet a korrektségükért.

LTP határidő miatt szorított minket az elszámolási határidő. Elkezdtük kutatni a hirdetéseket, amikor ráakadtunk Laciékra. Délutáni hívás ellenére még aznap kijöttek, felmérték a terepet és másnap ajánlatot adtak.

A kérésünk a gázkazán rákötése volt a radiátoros rendszerre a vegyes tüzelésű kazán megtartásával. Tetszett, hogy szerződéssel dolgoznak és garanciát vállalnak az elvégzett munkára és rövid időn belül tudtak kezdeni.

Kivitelezést három napon belül elkezdték és még azon a héten végeztek is vele. A rendszer elsőre működött és remekül szolgál minket a mai napig. valamint kiegészítették plusz töltő- ürítő csapokkal, amiknek külön örültem és bár egyre ritkábban teszem még be is tudok gyújtani, ha olyan kedvem támad.

Köszönjük a munkátokat!

Alex, Tatabánya

víz-gáz-fűtésszerelés víz-gáz-fűtésszerelés víz-gáz-fűtésszerelés
Janetka Alex

Tatabánya